Megoldásainkkal a szervezetfejlesztés (workshop&csapatépítés) és a rendezvényszervezés komplex rendszerben működik együtt. Üzleti mentorként a kontextust belülről ismerjük meg: a szervezeti kihívásokat, folyamatokat átlátjuk, és finomra hangoltan támogatjuk a vezetői célokat, majd utánkövetve visszacsatolunk. Olyan módszertani megoldásokkal dolgozunk, amelyek cégen belül javítják az együttműködést, növelik a munkahatékonyságot. Mint azt megtapasztaltuk, az eseményeinken részt vett munkavállalók nemcsak a szervezethez kötődnek majd jobban, hanem egymás iránti személyes szimpátiájuk is növekszik - ez kiemelkedő megkülönböztető jegye, eredménye a módszerünknek.
Mindannyian hiszünk jelmondatunk üzenetében; abban, hogy „mindig kell egy jó csapat”. Eseményeink hajtómotorja ez a gondolat.
Hősök tere a tettek embereinek
vadonatúj EXTRÉM csapatépítő
Csapatoddal két órád van arra, hogy sikerre vidd a TÚSZMENTŐ akciót: ez a Hősök Tere program, a tetTEK embereinek! Egy különleges kommandós alakulat segít, hogy extrém körülmények között is helyt álljatok egy rendkívüli kihívás keretében, amely során a LŐTÉREN biztosan meg kell húznotok a ravaszt…
Időtartam: 2-3 óra
Létszám: 6-20 fő
Érték 3 percben
Új csapatépítő
EVP, MVP, agilitás, scrum, sprint, startup, lean és sorolhatnánk – repkednek körülöttünk a buzzwordök, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. Vajon értjük is őket vagy sokszor csak okosan bólogatunk? El tudjuk érthetően magyarázni, miről szólnak ezek a kifejezések és azt, hogyan kapcsolódnak hozzánk, valójában mivel is foglalkozunk? Készítsétek el 3 percben (!) a saját filmeteket, amely rólatok szól. Mutassátok meg a valódi értékeiteket úgy, hogy bárki megértse, mit csináltok, hogyan működtök együtt és miért érdemes veletek dolgozni.
Időtartam: 3-4 óra
Létszám: 10-200 fő
Az igazság nyomában
Új csapatépítő
Programunk célja az, hogy a csapat közösen éljen át egy olyan szituációs játékot, amely során fel kell göngyölíteniük a rejtélyeket. A bűntény megoldásához nyomozni és gondolkodni kell, méghozzá közösen: vajon hol rejtőzik az igazság?
Időtartam: 2-3 óra
Létszám: 10-30 fő
Lendületben az alkotóerő
A feladat, hogy közös ötleteléssel, tervezéssel megalkossatok egy olyan szerkezetet, amelyet működésbe is kell hoznotok. A program célja, hogy a munka során megéljétek a kreatív problémamegoldás és alkotás élményét, a csapaton belüli együttműködést, részfeladat delegálást, miközben bevetitek a fantáziátokat és a sikerhez nélkülözhetetlen, egyedi ötleteiteket.
Időtartam: 2-2,5 óra
Létszám: 15-200 fő
Mesterség(es) továbbképzés
Koncepciónk célja, hogy megmutassuk, minden kolléga rendelkezhet fel nem fedezett értékekkel és az új kompetenciák elsajátítására való képességgel. Programunkban a résztvevőket nem versengő, hanem egymást szórakoztató csapatokra osztjuk, hogy mentorok segítségével, élvezetes módon különféle mesterségeket sajátítsanak el.
Időtartam: 2-3 óra
Létszám: 20-100 fő
Tudáspróba
A cégek számára megtervezett kvízjáték keretein belül az „alkalmi csapat” is megoszthatja egymással a tudás és a siker adrenalin növelő érzését. Az élményt nagy mértékben növeli a profi technikai háttér és látványvilág.
Időtartam: 1,5-2,5 óra
Létszám: 10-50 fő
Mission Possible - avagy a lehetetlen is lehetséges
Társasjáték 2.0 újragondolva, az ütőképes szupercsapatért!
Gondolkodj nagyban, taktikázz jól és forraszd egybe a csapatot! Legyél bátor vezető és vidd el csapatodat egy izgalmas és minden érzékszervet megmozgató, közös kísérletre! Miért? Mert ma csak azok lehetnek igazán sikeresek, akik egyaránt megtanulnak csapatban működni és csapatokat működtetni. Akik megértik, hogy az egyéni siker élmény, a kollektív működés sikere viszont diadal. Olyan tapasztalás, amely megalapozza a későbbi közös munka hatékonyságát és örökösen megújuló energiaforrása az együttműködésnek.
Időtartam: 2-3 óra
Létszám: 15-200 fő
Rekordok napja
Egy nap, amely során a legnagyobb, a leghosszabb és a legtöbb kap főszerepet. Egy csapat, amelynek tagjai a mindennapok fáradalmas tennivalói és kötelezettségei mellett is képesek helytállni, és kitartóan küzdeni céljaik megvalósítása érdekében. Egy könyv, amely dicsőséges pillanatokat és méltó elismerést közvetít.
Időtartam: rekordfüggő
Létszám: rekordfüggő
Úgy táncolnék veled
Játékunk során a csapatoknak tánccal kell kifejezniük gondolataikat, érzelmeiket, és táncolva kell elmondaniuk egy előre megírt történetet is. Mindehhez profi táncosok és koreográfusok nyújtanak segítséget.
Időtartam: 2-3 óra
Létszám: 15-100 fő
Gyilkosság a szállodában
A nyomozás egyfajta "Krimiben tudós" kvízjátékkal kezdődik, de ígérjük, hogy a "leggyengébb láncszemnek" is lesz esélye "forró nyomon" folytatni a kutatást. Vár rátok rendőrségi kihallgatás, tanú keresés, nyomok felkutatása és a gyilkosság rekonstrukciója. A megfejtéseket színészek improvizálják a csapatok utasítása alapján, és ez igen érdekes minden résztvevőnek: a versenyző csapatok látják egymás megfejtéseit és fergeteges "színházi” szórakozásban is részük lesz…
Időtartam: 3-4 óra
Létszám: 20-40 fő
A zene mindenkié
Programunkban egyesül a ritmus, az alkotás, az együttműködés varázslata. A résztvevőknek hangszerként tradícionális afrikai djembe dobot adunk, amelynek jelentése: öröm, élvezet. Zenészeink mesélnek a hangszerekről és megtanítják az alap ütéstechnikákat, hogy összeálljon a modern törzsi koncert és átélhessék a felszabadító örömzenélést.
Időtartam: 1-1,5 óra
Létszám: 20-100 fő
Oscarra ítélve
Tegyétek próbára magatokat egy valódi forgatás keretében! Hogy mi kell hozzá? Egy csapat, egy téma, egy operatőr, egy rendező, egy vágó, néhány ötlet és egy-két további kellék - a csapatot és a kreativitást ti, a többit mit hozzuk magunkkal. Az egész napos forgatást vetítés, majd díjkiosztó gála követi. Kezdhetjük? Csapó 1!
Időtartam: 2-4 óra
Létszám: 20-100 fő
Együtt kiszabadulhattok
A világ legértékesebb ékkövét az egyiptomi Thot, a Hold-, és Ré, a Napisten közös piramisa őrzi. Ré szentélyében logikai- és kutató feladatokat kell megoldania a régész csapatnak, míg a Holdisten sírkamrájának féltve őrzött titkaira csak teljes sötétségben lehet rálelni.
Időtartam: 2-2,5 óra
Létszám: 5-20 fő
Vissza a természetbe
Programunk különleges ötvözete az együttműködés - fejlesztésnek, a közös játéknak és a túrázásnak. A kincseket közösen kutatjátok fel, miközben tájékozódásotokat térképek segítik. Tartsatok össze a célért és az útvonalak teljesítése során figyeljétek meg a legapróbb részleteket is!
Időtartam: 2-3 óra
Létszám: 10-200 fő